Góbé termékek a 21. Sepsiszentgyörgyi Városnapokon
May 8th
Első alkalommal vettünk részt a Szentgyörgy Napokon, amelyet immár 21. alkalommal szerveztek Sepsiszentgyörgyön – a rendezvénysorozatot mi is sikeresen zártuk.
Április 27-29. között – a sokszor kibírhatatlan kánikula ellenére – naponta több ezer ember fordult meg a standunk környékén. Sok külföldi turista is érdeklődött a termékeink iránt, s a vasárnapi Omega-koncertnek köszönhetően az anyaországi vendégek száma is jelentősen megemelkedett. Mindenkinek tudtunk újat mutatni, mondani magunkról, s a termékek a kóstoltatás során még közelebb kerültek vásárlóinkhoz. A helyi ízeink közül legtöbben elsősorban a köményes és áfonyapálinkánkat választották, de nagy népszerűségnek örvendett a jégkrémünk és a sepsibodoki borvizünk is – többek között a 30 fokos melegnek köszönhetően.
A sátrunknál kérdőívet kitöltők között egy nagy értékű, Góbé termékekből összeállított kosarat sorsoltunk ki. A szerencse most Borka Klárának kedvezett. Elmondása szerint élete legboldogabb napját szereztük, nagyon megható élmény volt számunkra is.
Örömünkre szolgált, hogy a három nap alatt rengeteg emberhez eljuttathattuk az üzenetünket: hogy lehetősége szerint mindenki részesítse előnyben a helyi termelők által készített termékeket.
Köszönjük minden érdeklődőnek, hogy megtiszteltek a bizalmukkal. Jól éreztük magunkat, köszönhetően a sok pozitív visszajelzésnek is. Élményekkel teli tértünk haza és reméljük, hogy jövőben újra részt vehetünk a rendezvénysorozaton.
A szavak helyett beszéljenek a képek a
továbbiakban:
Szülinapi akció a C+C Raktáráruházban
Aug 1st
Megnyitásának egyéves évfordulóján meglepetésekkel várja ügyfeleit ma a Bethlenfalvi út 10. szám alatt található C+C Raktáráruház.
Hargita megye legnagyobb élelmiszer- és iparicikk-nagykereskedése egy év alatt nagy klienstáborra tett szert. Széleskörű termékbázisa és a jó árak révén jutott el odáig, hogy ma már 2200 ügyfelet számláljon. Hargita, Kovászna és Maros megyéből érkeznek a vásárlók, hogy üzleteiket feltöltsék. A C+C Raktáráruház ugyanis 2010 közepén azzal a céllal nyitott, hogy ellássa a kiskereskedőket. Azóta Gyergyószentmiklóson is elindítottak egy képviseletet, és e hónapban készülnek megnyitni Sepsiszentgyörgyi kirendeltségüket. Gagyi Róbert, az egység vezetője elmondta, hogy minőségi, többnyire Magyarországról beszállított termékeket forgalmaznak és a Góbé-termékcsaládot forgalmazó üzletlánc részeként ők is nagy hangsúlyt fektettek a helyi termékek terjesztésére. Kínálatuk folyamatosan bővül, megpróbálják a kliensek összes igényét teljesíteni. A raktáráruházban – mely a kiskereskedők és vendéglátók fő árubeszerzési forrása – nagybani árakkal dolgoznak. Ünnepre készülve az amúgy is alacsony árakra még egy kedvezményt is rátesznek, úgyhogy mindenképp érdemes ellátogatni a már meglévő és a leendő ügyfeleknek – egyéni vállalkozók (AI, II, PFA), családi vállalkozások (AF), kft.-k, rt.-k, illetve intézmények, egyesületek, alapítványok képviselői. A ma zajló születésnap alkalmával ráadásul a kliensek meglepetésekre is számíthatnak.
Góbé születésnap a 11. Tavaszi Expon
May 16th

Idén is részt vett a május 12-15. között megszervezett 11. Tavaszi Expo vásáron a Góbé termékcsalád. Sikerült bemutatni legújabb Góbé termékeinket a vásárlátogatóknak. Minden új termék, kóstoltatás során közelebb került vásárlóinkhoz, reméljük, hogy sikerült 
megbarátkozniuk az új ízekkel.
Egy másik fontos eseménynek is otthont adott a vásár, hisz első születésnapját ünnepelhettük a Góbé termékcsaládnak, amely rendkívüli eseménynek számít A Székelyföldi Üzletlánc életében.
Május 13-án (pénteken), 15:00 órától sor került az ünnepi torta felszelésére, melyen a cég alkalmazottai, különböző sajtóorgánumok tagjai, valamint a vásáron résztvevők családias hangulatban ünnepelhettek.
Ezúttal szeretnénk megköszönni termelőinknek, vásárlóinknak saját márkás termékcsaládunkba fektetett bizalmukat és odaadó munkájukat!
Merkúr, A székelyföldi üzletlánc
Flash mob a Merkúr Áruházban
May 12th


Tegnap a M
erkúr Áruház vásárlói egy új
társadalmi jelenségnek lehettek tanúi. A XIX. Székelyudvarhelyi Diáknapok keretén belül, a város diákjai villámcsődületet szerveztek az áruház területén. Rengeteg diák lepte el az üzletet és mindenki meglepetésére Flash mob táncot adtak elő. Városunk igen ritka jelenségének lehettünk otthonadói, melynek rendkívül örülünk és a továbbiakban is támogatunk.
Köszönjük a diákoknak az élményt és jó szórakozást kívánunk nekik!
Merkúr, A székelyföldi üzletlánc
Közösségbarát vállalkozás: Merkúr, A székelyföldi üzletlánc
May 2nd
A Civilek Háromszékért Szövetség (CIVEK) 2010 decemberében kezdeményezett egy akciót, hogy felhívja a helyi cégek, kereskedők, termelők figyelmét a magyar nyelvű feliratozás fontosságára.
A szövetség bevonta a közösséget is a véleményezésbe, interneten lehetett szavazni a CIVEK honlapján. Több száz szavazat érkezett egy hónap alatt. A díjátadásra ünnepélyes keretek között került sor áprilisban. December másodika óta a Merkúr, székelyföldi üzletlánc sepsiszentgyörgyi üzlete is kitüntetésben részesült, kivívta a helyi közösség és civil szervezet elismerését.
Támogatunk minden olyan hasonló kezdeményezést, amely felkarolja közösségünket. Köszönjük a belénk fektetett bizalmat, továbbra is nagy figyelmet szentelünk vásárlóink igényeire és, hogy üzletünk reklámeszközei anyanyelvünkön, magyarul szóljanak vásárlóinkhoz, a törvény által előírt ország nyelve mellett.
Újabb tagokat is várnak a Góbé termékek népes családjába
Apr 23rd
A Góbé terméknév ma már nem csak az udvarhelyszéki, de a megyehatárokon átívelően, a sepsiszentgyörgyi háztartásokban is ismert, a minőség, a helyi értékek és ízek fémjelzője. Boros Csabával, a Góbé néven meghonosodott kezdeményezés ötletgazdájával beszélgettünk az indulásról, a dinamikus fejlődésről, és arról, miért tartja szívügyének a helyi termelők és a helyi gazdák felkarolását.
– Hogyan kerül be egy termék a Góbé családba, és miért ajánlja ezeket a vásárlóknak?
– Mielőtt egy termék Góbé termékké válna, egy szakemberekből álló bizottság bírálja el, hogy megfelel vagy sem az elvárásoknak, minőségileg és összetételében, hiszen Góbé termékeink hagyományosságuk mellett egészségesek is. A készítmények nagy része színezék- és tartósítószer mentes, házias ízvilág jellemzi. Termelőink érezhetően lelket is tesznek
mindabba, amit előállítanak. Hálásak vagyunk a kistermelőknek és vállalkozóknak a nyitottságukért, továbbá, a Góbé termékeket
felkaroló vásárlóközönségnek, hogy fontosnak tartják a helyi termelők, gazdák megerősítését.
– Mit takar az egyre több Góbé terméken olvasható „házi” jelző?
– Góbé termékek közé nem kizárólag a piacon már létező termékeket sorolhatunk. Támogatunk minden olyan kezdeményezést is, mely hagyományainkat, kultúránkat őrzi és ápolja. Termelőinkkel együtt kialakítottunk a Góbé termékek között egy prémium
kategóriát, mely termékeket „házi” név alatt találja meg a vásárló. Ezen termékek (házi vaj, muzsnai házi tejföl, házi pityókás
kenyér stb.) kiváló alapanyagokból, teljes mértékben hagyományos módon készülnek, és ehhez maximális minőséget biztosítanak. Még ha első látásra magasabbnak is tűnhet ezeknek a termékeknek az ára, nem szabad megfeledkeznünk, hogy kimagasló gondossággal, szívüket-lelküket beleadva állítják elő a termelők. Sokszor régi családi receptek alapján készülnek,
ahogy elődeink tették. Mivel termelőink nem ismernek kompromisszumot a minőség terén, kevesebb mennyiséget tudnak
előállítani belőlük.
– Mi készteti a kistermelőket arra, hogy betársuljanak a Góbé körébe?
– A Góbé termékek egyre szélesebb körben nyernek elismerést és egyben támogatást is a piacon, ezért kijelenthetjük, hogy azon termelők, illetve kereskedők, kik partnereinkké válnak, egy növekvő hazai piacot segítenek elő. Vásárlóink nem csupán Hargita megyében ismerik és igénylik a Góbé termékeket, hanem most már Kovászna megyében is. A Góbé termékek fogyasztói közel
egy év alatt tudatos vásárlóivá váltak a termékeknek, fontosnak tartják eszmei értékeit is. A tény, hogy közel 40 termékből mára már több mint 120 minőségi Góbé terméket sorolhatunk fel és több mint 27 termelőt (egész Székelyföldről: a hajdani
Aranyosszékről, Háromszékről, Csík- és Udvarhelyszékről), csak megerősít bennünket abban az elképzelésben, hogy idővel
újra saját lábára állíthatjuk Székelyföld gazdaságát.
– Hogyan csatlakozhat a kisvállalkozó a Gobé termékcsaládhoz? Nyitottak az ilyen kezdeményezések irányában?
– Természetesen, hiszen a Góbé termék helyi termelőktől, helyi kereskedővel, helyi embereknek készül. Ezennel fel szeretnénk
hívni a helyi termelők, kisvállalkozók figyelmét, hogy abban az esetben, ha úgy vélik, hogy termékeikkel
erősíteni kívánják helyi közösségünket, helyi gazdaságunkat, bármikor kapcsolatba léphetnek velünk a gobetermek@gobetermek.ro e-mail címen vagy megkereshetnek személyesen is székhelyünkön, a Rákóczi Ferenc utca 90. szám alatt.
II. Udvarhelyszéki Rovásírásverseny és Műveltségi találkozó
Mar 30th



Több mint sikeresnek mondható az II. alkalommal megszervezett Udvarhelyszéki Rovásírásverseny és Műveltségi találkozó.
A rendezvény a Székely Pajzs Egyesület és a Góbé Termékcsalád szervezésében valósulhatott meg. A verseny helyszíne A Móra Ferenc Általános Iskola volt, március 26-án, szombaton 10 órától. Általános iskolások, középiskolások, valamint felnőttek is megméretettek a versenyen. Idén jóval több jelentkezőnek örvendhetett a szervező csapat, több vidéki iskolából is érkeztek tanári kíséretben diákok.
Az egy órát tartó verseny lejártával műveltségi kikapcsolódásban volt részük a versenyzőknek, és látogatóknak, valamint a Góbé termékcsalád által biztosított ízletes góbéságokból falatozhattak a díjkiosztóig. Mandics György, Tisza András, Balla Ede előadásait élvezhették, hegedűszót hallgathattak, miközben izgalommal várták eredményeiket.
A vetélkedő győztesei részt vesznek a Kárpát-medencei Rovásírásversenyen és Műveltségi találkozó elődöntőjén Szamosújváron, illetve mind az öt kategória első három helyezettje Góbé ajándékcsomagban és Történelmi Vitézi Rend ezüst emlékérmében részesülhetett.
Az Udvarhelyszéki Rovásírásverseny és Műveltségi találkozó legfőbb célja olyan élményt nyújtani a diákoknak, amellyel máshogyan nem találkozhatnának, őrizni hagyományainkat.
Örömünkre szolgált ehhez az értékekben gazdag rendezvényhez hozzájárulni támogatásunkkal.
A Merkúr, székelyföldi üzletlánc gratulál minden egyes résztvevőnek az elért eredményeiért!
Outox alkoholsemlegesítő ital
Jan 17th
Az Outox alkoholsemlegesítő ital nemcsak Magyarország, de a Világ első és piacvezető alkoholsemlegesítő itala, mely már 22 országban kapható a Földön.
2003-ban világújdonságként robbant be a köztudatba a life-style (életmód) termékek dinamikusan növekvő piacán egy teljesen új funkcionális ital kategória.
Az Outox-ot egy belga orvos-biológus fejlesztette több éven keresztül, míg 2002 év végén elkészült. A megjelenés után Insbruck-ban, Szolnokon és több más klinikán és additológiai intézetben is bevizsgálták és bizonyították kedvező alkohollebontást segítő hatását.
Magyarországi sikereit támasztja alá, hogy 2003-as bevezetése óta, több ezren rendszeres fogyasztói a terméknek.
Az OUTOX a fruktóz (gyümölcscukor) – nak és vitaminoknak (C Vitamin) köszönhetően gyors tápanyag az emberi szervezetnek, 100%-ban természetes anyagokból. Segítségével a buli után, könnyebben feldolgozhatod a bevitt alkoholt.
Ha nem szeretne alkoholosan lefeküdni, elalvás előtt 1 órával fogyasszon Outox-ot,, mellé egyen egy pár falatot. Így alvása nyugodt lesz, másnap frissen kezdheti napját.
Regenerálódjon gyorsabban, aludjon jól, ébredjen frissen, csökkentse a másnaposság érzését!
Keresse Merkúr üzletünkben!








